A sziget 15 kilométerre Splittől, a Spliti-csatornában fekszik, keletre tőle Brac, nyugatra Drevnik Veli, délnyugatra pedig Hvar szigete található. A sziget 19 kilométer hosszú, legszélesebb pontján 4,9 kilométernyi, a partszakasz teljes hossza 73,1 kilométer, amelyet jobbára hangulatos és néptelen, sziklás öblök szegélyeznek. Solta a 13. legnagyobb horvátországi sziget és méretéből adódóan mindössze nyolc kisebb-nagyobb település található itt, köztük néhány hangulatos halászfalucskával.

A sziget nevének eredetéről több feltételezés is napvilágot látott: az egyik szerint a Solta név a görög Olynthiából származik, ami éretlen fügét jelent, és a sziget teljes neve Nesos Olynthia lett volna. Az évszázadok során az ősi név fokozatosan feledésbe merült, és csak a Solynthia maradt. A görög "y" betűt a helyiek "u"-nak ejtették, így a sziget neve Solutára módosult. A rómaiak érkeztével latinosították a görög eredetű nevet, a kiejtés, Soluta ugyan megmaradt, de a jelentés megváltozott, és a név "a szárazföldtől külön álló földet" jelentett. A mai végleges név a velencei uralom idején alakult ki.

A sziget másik, kevésbé ismert neve Sulet, amelynek eredete a 2 századba nyúlik vissza, amikor a területet először népesítették be a horvátok. Később mégis a Solta név vált általánosan elfogadottá, mivel a 19. században az Osztrák-Magyar Monarchia idején a térképészek az olasz eredetű neveket tüntették fel térképeiken. A Sulet név így fokozatosan elfelejtődött.

Az említett nyolc település többsége a sziget északi oldalán, illetve a szigetet hosszában átszelő út mentén található. A hatalmas sziklák miatt a déli partvidéken nincsenek falvak, a turistaforgalom döntő része pedig az apró halászfalvak köré csoportosul. A sziget központjának az említett út mentén, az egyetlen fontos kereszteződésnél fekvő Grohote falucska tekinthető, a legkedveltebb három település pedig Necujam, a tipikus halászfalu, Stomorska, és a partyjairól híres, ezért a fiatalok körében kedvelt Maslinica, a sziget északnyugati részén.

A sziget megközelítése Splitből kompon lehetséges, az út nagyjából egy óra hosszáig tart. A kompok napjában többször közlekednek a sziget és a szárazföld között, de ajánlatos észben tartani az indulási időpontokat, ugyanis, ha lemaradunk az utolsó hajóról csak a következő napon folytathatjuk utunkat, ami gondot okozhat, főleg, ha előre lefoglaltuk szállásunkat.

Soltára, illetve Splitbe Magyarországról ma már többféleképpen is eljuthatunk. Legegyszerűbb és leggyorsabb, bár nem feltétlenül a legolcsóbb megoldás, ha repülővel kelünk útra. Az egyik ismert hazai fapados társaság a nyári hónapokban menetrendszerinti járatokat közlekedtet Budapest és Split között. Ezt a megoldást akkor ajánljuk, ha már jó előre eldöntöttük, milyen időpontban utazunk, hiszen így sokat spórolhatunk a repülőjegyeken. A repülős utazás hátránya, hogy a városon kívül eső repülőtértől még el kell jutnunk a kikötőbe, a szigetre átérve pedig a kikötőből a szálláshelyünkre. Egyszóval ilyenkor érdemes autót bérelni, ami drágítja a költségeket.

Hála a horvát autópálya-építők gyorsaságának, idén nyáron már Splitig sztrádán tehetjük meg a több mint 400 kilométeres utat az országhatártól. Bár ezzel kétségkívül rövidebb lett az út Budapestről a dalmát kikötővárosig, az igazán jó majd csak az lesz, ha néhány éven belül elkészül a Balatontól az országhatárig tartó hatalmas, 60 kilométeres, már-már szinte utópikusnak tűnő szakasz, és akkor végre az út teljes hosszában sztrádán döngethetünk. A horvát autópályákon fizetőkapus rendszer működik, de az országhatártól Splitig kevesebb mint 7000 forintból lejuthatunk.

Ha valaki nem szeretne hosszasan autózni, egy harmadik megoldás is létezik a Splitbe való lejutásra: a tengerjáró hajó. Ehhez elegendő Rijekáig elvezetni, ahol az esti órákban naponta indul utasszállító hajó a Zadar-Split-Korcula-Dubrovnik útvonalon. A hajón kétszintes autóparkoló és több száz főnek elegendő hálókabin áll az utasok rendelkezésére, de aki olcsón szeretné megúszni a dolgot, ún. deck-jegyet is válthat, ami arra jogosítja fel, hogy az utasfedélzeten töltse az éjszakát. Az utasok kényelmét zenés étterem, moziterem és bár szolgálja. A hajó kora reggelre ér Splitbe (remek élmény a fedélzeten sörözgetve végignézni az adriai napfelkeltét), ahonnan néhány órán belül, az első komppal folytathatjuk utunkat Solta szigetére. A Rijeka-Split hajójáratra a rijekai kikötőben lehet jegyet vásárolni, de érdemes - és költségkímélő - előre kigondolni az utazás konkrét időpontját és Budapesten beszerezni a jegyeket.

Az egyórás kompút után Rogac nevű falucskában szállunk partra, ahol a kikötőn kívül igazából semmi sincs, ezért három falu, Necujam, Maslinica és Stomorska közül érdemes kiválasztanunk nyaralásunk helyszínét. Fontos tudni, hogy az említett falvakon kívül is lehet találni kitűnő magánszállásokat a szigeten, de a nagyobb irodák elsősorban az említett településekre kínálnak apartmanokat. A cikkíró már évek óta a gyönyörű halászfalucskát, a sziget dél-keleti felén lévő Stomorskát részesíti előnyben, varázslatos hangulata, apró kikötője és nem utolsósorban a legfinomabb tengeri fogásokat kínáló éttermei miatt. Bár az adriai partvidék gyakorlatilag mindegyik településén friss tengeri fogásokat próbálhatunk ki, hadd legyünk elfogultak és jelentsük ki: a Soltán tapasztaltak minden korábbi kulináris élményt túlszárnyalnak.

Ha valaki még ezt a parányi falucskát is túlságosan nyüzsgőnek tartja, találhat szállást a faluhoz közeli öblökben is, ahol rendszerint a helyi nyaralótulajdonosok adják ki házaikat. Ezekbe az öblökbe ugyan el lehet jutni autóval, földutakon, meredek lejtőkön, de ajánlatos a járgányt a nyaralás elején letenni és csak induláskor beindítani újra, mivel elég nehézkes a közlekedés velük. Az öblökből ezért inkább a háztulajdonosoktól bérelt motoros csónakokon érdemes bemenni a faluba, ha bevásárolni, vacsorázni szeretnénk, vagy ha egyszerűen csak ki akarjuk üríteni a szemeteskukát.

A falu és környéke ideális helyszín a tökéletes kikapcsolódásra. Az ismert horvátországi üdülőhelyekhez képest sokkal kevesebb a turista, de esténként mindig akad tömeges szórakozási lehetőség is, ami leginkább a helyi zenekar spontán fellépésében merül ki. Stomorska környékén számtalan lehetőség nyílik azok számára is, akik az aktív pihenést részesítik előnyben: a faluban van kivilágított teniszpálya, bérelhetünk biciklit a környező vidék felfedezésére, és nem szabad elfelejteni a búvárkodást és az egyéb vízi sportokat sem.

Stomorskán is működik búvárközpont, ahol egy helyi tapasztalt búvár vezeti a merüléseket (például a szomszédos Brac szigetnél, ahol remek amforamezőket és roncsokat láthatunk). Ha a búvárközpont vezetőjének már a beszélgetésünk elején elmondjuk, hogy Magyarországról érkeztünk, nem mulasztja el elmesélni, hogy részt vett az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb csatahajójának, az 1918. június 10-én elsüllyedt Szent István cirkálónak a víz alatti feltárásában, és ha szerencsénk van, a hajóról származó emléktárgyait is megmutatja.

Aki pedig kulturális élményre vágyik, alig egyórányi hajóútra van Split, fantasztikus római kori óvárosával, a Diocletianus palotával, a Harangtoronnyal, múzeumaival és hangulatos utcácskáival, kávézóival. A spliti kiránduláshoz nem kell ismét autóba ülni és kompra várakozni, hiszen Stomorska kikötőjéből napi kétszeri alkalommal személyhajó indul a városba.

Bár Soltán az utóbbi időkben látványos fejlesztések zajlottak, örvendetes tény, hogy a fejlett infrastruktúra még nem érte el teljesen a szigetet. Bank például nincsen, bankautomatával sem nagyon találkoztunk, és benzinkútból is csupán egyetlen működik a kompkikötőben, aki pedig hatalmas bevásárlóközpontra vágyik, rossz helyen jár. Vannak viszont friss pékárut kínáló pékségek, az élelmiszerboltokat, pedig minden nap a szárazföldről töltik fel friss áruval. Azért a helyiek felkészültek a turisták fogadására, így van orvosi ügyelet, sőt még egy valódi tűzoltóállomás is.

Solta épp ettől vonzó. Kisebb, kevésbé felkapott és csillogó sziget, mint híresebb társai, mégis az is megtalálja itt számítását, aki nyugalomra vágyik, és a mozgalmasabb nyaralás kedvelői sem fognak csalódni. Mi minden évben visszamegyünk.

(FORRÁS: magazin.go.hu)